|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 12 találat | lapozás: 1-12 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Pokol Béla 1995. november 1.A közelmúltban Zentán rendezett konferenciát a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség /VMMSZ/, az erdélyi Interconfessio Társaság és a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör /SMIKK/. A téma: Magyar médiastratégia a harmadik évezred küszöbén. A konferencia a Magyar paradigmák /létmodellek/ eszmecsere-sorozat harmadik állomása volt Kolozsvár, illetve Székesfehérvár után. A résztvevők valamennyi találkozón a magyarságnak a világban, illetve a Kárpát-medencében elfoglalt helyéről, a kisebbségbe szorult nemzetrészek kilátásairól folytattak eszmecserét. A jelenlegi találkozón a felszólalók kifejtették, hogy a mai magyarországi írott és beszélt sajtó továbbra is a hatalom szolgálatában áll, ez a hatalom pedig nem képviseli az egyetemes magyarság érdekeit, nem képes meggyőző célt kitűzni a nemzet elé. Vass Csaba szociológus szerint a tájékoztatás a hatalom nyelvén beszél. Esztergály Előd a kölni Magyar Nemzeti Hírszolgálat képviseletében elmondta, hogy a tájékoztatás túlnyomó többségében nemzetidegen, kozmopolita erők kezében van, akik az információs hatalommal visszaélve manipulálják a tömeget. Pokol Béla politológus szerint a magyar tömegtájékoztatás alig néhányszáz kulcspozíciója át tudja venni a korábbi pártközponton keresztüli irányítást, különösen ha a pénzt és a bankokat irányítók birtokosai ugyanahhoz a politikai erőcsoporthoz tartoznak. Borbély Imre három célkitűzést szorgalmazott: a/ tudásközpontú nemzetfejlesztést, amelyet főleg az anyaországban állampolitikai szintre kellene emelni. b/ Szubszidiáris /önálló kiegészítő/ nemzetstruktúra- és tudat kialakítása, amely valamennyi nemzetrész önálló fejlődését jelentené. c/ Szervesítő algoritmusok felépítése, vagyis a közösségen belül közösségerősítő, szervesítő struktúrákat kell létrehozni. A résztvevők megalakították saját médiastratégiai műhelyüket, amely átfogó tanulmányban összegezi az elhangzott javaslatokat. B. Szabó Péter, a SMIKKE elnöke elmondta, hogy nem kívánnak új sajtóterméket megteremteni. A konferenciasorozat lényege az együttgondolkodás, felkészülés a Magyarok IV. Világkonferenciájára, melynek napirendjén szerepel a nemzettudat és nemzetstratégia. A konferencia résztvevői pártok fölöttiek, nem elkötelezettek egy ideológiának. Nemzetstratégiáról olyan társadalmi erőnek kell gondolkodnia, amely magába tudja foglalni az egész megosztott nemzetet. Ez ebben a pillanatban ilyen kizárólag a Magyarok Világszövetsége. - A hallgatag többséget kell megszólítani. - Az eddigi tanácskozásokon kikristályosított célkitűzés például a tudásközpontúság, amely nemzeti feladat. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 1./ Előzmény: kolozsvári tanácskozás: 1994. nov. 19. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1994. nov. 26-27./, székesfehérvári tanácskozás: 1995. júl. 29-30.: 1551. sz. jegyzet.1996. július 26.Általában nem szokott válaszolni a személyét ért támadásokra, írta Borbély Imre, mert "a magyar nemzet sorskérdéseit nem kell a magyarság ellenségeivel megvitatni. Bodor Pálnak a Szabadságban megjelent támadása viszont megkérdőjelezi a magyarságot átszelő törésvonalat. "Ez a törésvonal a magyarság közösségi érdekeit védő és az ettől eltérő érdekű magyarok között feszül." Alapkérdés: van-e magyarellenes magyarországi gazdasági, média- vagy politikai hatalom? 1988-89-ben beindult a vadprivatizáció, amit az akkori ellenzék politikai-gazdasági átmentésnek nevezett. Létrejött egy oligarchia, amelynek számottevő része méltán tarthat a mai napig egy igazságosabb újraelosztástól. A globalista, multinacionális pénzügyi és ipari hatalom részévé vált magyar gazdasági elit egzisztenciálisan ehhez a hatalomhoz, nem pedig a nemzet érdekeihez kötődik. Egy ponton ezzel szöges ellentétben áll, ez a bizonyos pont a középosztály léte és megerősödése.A középosztály mindenhol az országhoz kötött. - A globális hatalom a szociális államot támadja meg. Magyarországon ez a hatás eleve meggátolja a szociális állam kialakulását, helyette egy erősen polarizált dél-amerikai modell látszik megvalósulni. Érthetetlen tehát, hogy egy baloldali gondolkodó a globalista hatalom és a helyi érdekek között tátongó törésvonalra ne figyeljen fel. Ennek a hatalomnak a fő célkitűzése "a média kisajátítása, mert ezen keresztül vetheti be ideológiai fegyvereit, a kozmopolita baloldali liberalizmust, azzal a céllal, hogy a helyi /országos, nemzeti/ érdek védelmét gyengítse." A magát átmentő oligarchiának "politikai kiszolgálói valószínűleg minden pártban jelen vannak. Hangadó szerephez viszont az SZDSZ-ben, valamint az SZDSZ-szel csereszabatos MSZP-s szociál-liberális szárnyban jutottak." Leszögezhető, hogy a nemzet érdekeitől eltérő erők léteznek Magyarországon és 1994-től a politikai hatalomgyakorlásban jelen vannak. A hatás nem maradt el.Az SZDSZ kultúrpolitikája a hagyományos értékeket rombolja, a média zavartkeltő, lásd Pokol Béla Médiahatalom című könyvét, a magyar honvédséget módszeresen bomlasztják. Az utóbbi időben "a szociál-liberálisra festett propaganda-apparátus mindinkább a határon túli magyarok ellen irányuló magyar államsovinizmust szítja." Bodor Pál "egy kilenc hónappal ezelőtti, a fiam által írt cikkre, valamint a Duna Tv Hírmondójában fél évvel ezelőtt elhangzott kijelentéseimre most tér vissza, a világtalálkozó bagatellizálását célzó propaganda-hadjárat keretében, sajnálatos bizonyítéka annak, hogy eszközként ténykedik". /Szabadság (Kolozsvár), júl. 26./ Előzmény: 1150, 1187, 1197. sz. jegyzet1996. augusztus 14.Az Erdélyi Napló budapesti tudósítója, Németh Tünde beszélgetett Bencsik Andrással, a Demokrata hetilap főszerkesztőjével, a Nemzeti Charta mozgalom egyik elindítójával. Bencsik András kifejtette, hogy az MDF-korszakban merült fel az összmagyarságban gondolkodó nemzeti stratégia kidolgozásának szükségessége. Az úgynevezett Demokratikus Charta a nemzeti stratégiára irányuló törekvéseket demokráciaellenesnek nyilvánította. "Hatalomra kerülésük után kiderült, hogy eszük ágában sincs a demokrácia játékszabályait betartani." A "nemzet alapvető intézményeit sorvasztják el". Nyilvánvaló volt, hogy a nemzeti érdekek védelmében szellemi mozgalmat kell szervezni, ez volt a Nemzeti Charta létrejöttének célja. A Nemzeti Charta támogatja, hogy a Szent Koronát visszahelyezzék méltóságába. Bihari Mihály baloldali politikus is azt nyilatkozta, hogy az új magyar alkotmányban központi helyet kaphatna a Szent Korona. Bencsik Borbély Imre teóriájára hivatkozik, a paradigmaváltásra, az információ jelentőségére. - Van egy szellemi elit, amelynek tagjai nem sorolhatók be pártformációkba, köztük van Borbély Imre, Gidai Erzsébet, Kocsis István, Pokol Béla és még sokan a Demokrata lap szellemi holdudvarából. Bencsik nem számított arra, hogy a Nemzeti Charta előadásai telt ház előtt zajlanak. - Bencsik bízik abban, hogy az Internet segít a nyilvánosság kérdésében. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 14./1996. augusztus 14.Az Erdélyi Napló budapesti tudósítója, Németh Tünde beszélgetett Bencsik Andrással, a Demokrata hetilap főszerkesztőjével, a Nemzeti Charta mozgalom egyik elindítójával. Bencsik András kifejtette, hogy az MDF-korszakban merült fel az összmagyarságban gondolkodó nemzeti stratégia kidolgozásának szükségessége. Az úgynevezett Demokratikus Charta a nemzeti stratégiára irányuló törekvéseket demokráciaellenesnek nyilvánította. "Hatalomra kerülésük után kiderült, hogy eszük ágában sincs a demokrácia játékszabályait betartani." A "nemzet alapvető intézményeit sorvasztják el". Nyilvánvaló volt, hogy a nemzeti érdekek védelmében szellemi mozgalmat kell szervezni, ez volt a Nemzeti Charta létrejöttének célja. A Nemzeti Charta támogatja, hogy a Szent Koronát visszahelyezzék méltóságába. Bihari Mihály baloldali politikus is azt nyilatkozta, hogy az új magyar alkotmányban központi helyet kaphatna a Szent Korona. Bencsik Borbély Imre teóriájára hivatkozik, a paradigmaváltásra, az információ jelentőségére. - Van egy szellemi elit, amelynek tagjai nem sorolhatók be pártformációkba, köztük van Borbély Imre, Gidai Erzsébet, Kocsis István, Pokol Béla és még sokan a Demokrata lap szellemi holdudvarából. Bencsik nem számított arra, hogy a Nemzeti Charta előadásai telt ház előtt zajlanak. - Bencsik bízik abban, hogy az Internet segít a nyilvánosság kérdésében. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 14./1996. augusztus 21.Borbély Zsolt Attila 1995 novemberében az Erdélyi Napló hasábjain taglalta az SZDSZ-nek a nemzeti problematikával szembeni viszonyrendszerét Az SZDSZ átlépte a Rubicont címmel, erre vehemens válasz jelent meg Révész Sándor tollából /Rágalomlánc/. Borbély Zsolt Attila akkor nem közölte válaszát, azonban az azóta bekövetkezett események, "az SZDSZ által birtokolt kultusztárca tevékenysége, a kormány külpolitikai csődje, az érték-konzervatív gondolkodás száműzése a médiából", a középosztály kialakulását gyengítő gazdaságpolitika felvetették benn a hallgatás revíziójának szükségességét. Különösen akkor, "amikor a közelmúltban a szólásszabadság liberális vívmányának programszerű megsemmisítését, a nemzeti sajtó teljes ellehetetlenítését fogalmazta meg az SZDSZ egyik oszlopos tagja. Tamás Gáspár Miklós ugyan látszólag a szélsőjobboldal visszaszorításának programját vázolta fel", a probléma csak az , hogy fenntartja magának a besorolás monopóliumát. Az SZDSZ-es média és maga Tamás Gáspár Miklós is összemossa a jobbközép politikai erőket a szélsőjobbal. "Ebben a politikai környezetben addig kell szólni a nemzet kulcsproblémáiról, míg cenzúrázatlanul tehetjük." - Az SZDSZ az egyetlen politikai erő a magyar palettán, melynek politikájában folyamatosan fellelhetők a közönségellenes mozzanatok. Az SZDSZ saját kezdeményezésére határozati javaslatot nyújtott be a Liberális Internacionálénak, amelyben a kollektív jogok és autonómia problematikájának tárgyalását az akadémiai viták szférájába kívánta áthelyezni, és az "aktuális, gyakorlati és jogos kisebbségi igényekre" való összpontosítást szorgalmazta. A Liberális Internacionálé /az SZDSZ javaslatával nem is foglalkozva/ elfogadott egy szöveget, amely kiáll a területi autonómia és a kollektív jogok mellett. Az SZDSZ ezen közös határozat mellett szavazott és igyekezett saját kezdeményezésének kisebbségellenes élét tagadni. Révész elismerte tervezetük tényét, Eörsi Mátyás ezzel szemben azt állította, hogy a tervezet nem is létezett, az ügyben felszólaló Németh Zsolt képviselő hazudik. - Borbély Zsolt Attila Tamás Gáspár Miklós írását nem pontosan idézte, csak emlékezetből. Most pontosan idéz: "Az új regionalizmus /értsd: csak kulturális közösségek vannak, politikai közösségek - nyugati értelemben vett nemzetek - nincsenek/, az egyetemes magyarság, Nagy-Szerbia, Nagy-Románia, Össz-Turkesztán, miegyéb, mint a modern nemzetek intézményesült 19. századi rendje, Kossuth, Eötvös, Apponyi, Tisza liberális rendje ellen irányul". "Föderalizmus, regionalizmus, autonomizmus: ez mind alkotmányos államaink felbontására irányul." Tamás Gáspár Miklós tehát szembeállítja a kulturális közösségeket a politikaiakkal. Nem ismerné Dél-Tirol és az Aland-szigetek példáját? Szükséges, hogy a Magyarországot ellenséges gyűrűbe fonó szomszédok által megszállottan ismételgető látszatérveket egy magyar politikus fölsorolja? "Ez nem nemzetellenesség?" - "Az SZDSZ továbbra is számít a nemzeti érdekek iránt valamilyen szinten elkötelezett választótömegek szavazataira, még nem tartja időszerűnek fellebbenteni a fátylat valódi törekvéseiről." Ezért folytatódik a lassan évtizedes nemzetpolitikai bújócska. Pokol Béla több átütő erejű tanulmányában hívja fel a figyelmet arra, hogy az SZDSZ körül csoportosuló gazdasági-pénzügyi, illetve médiaelit túlsúlya a politikai irányzatok esélyegyenlőségét kezdi ki. A Magyar Nemzet privatizációjával és az Új Magyarország küszöbön álló tönkretételével a mérsékelt jobboldal /néhány havilapot leszámítva/ teljesen fórum nélkül maradhat. /Borbély Zsolt Attila: Rágalomlánc?! = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 14., folyt.: aug. 21./ Előzmény: 1995. év, 2132. sz. jegyzet. /Borbély Zsolt Attila: Az SZDSZ átlépte a Rubicont. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 15./ Reagálás: 1996. év 7. sz. jegyzet /Révész Sándor: Rágalomlánc. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 3./ Tamás Gáspár Miklós jelzett írásában kifejtette, hogy az SZDSZ "középponti szerepet játszik a magyar politikában, és ez már hét esztendeje így van. S minden jel arra utal: így is fog maradni." "Be kel fejezni a szélsőjobboldal bohócainak és botrányhőseinek frivol népszerűsítését. Haladéktalanul el kell bocsátani az államapparátusból a totalitárius mozgalmak szimpatizánsait. Az állam tisztviselőinek szüntelenül és fáradhatatlanul ki kell jelenteniük, hogy szolidárisak a neonáci, neonyilas, neoimrédista, neohorthysta hangoskodások és erőszakcselekmények sértettjeivel." "Matricát kell ragasztani azokra az újságosbódékra, melyek a Magyar Fórumot, az Antidemokratát, a Hunniát, a Pannon Frontot és a többi mocsadékot árulják: ?Itt fasiszta, fajüldöző, hazafiatlan sajtótermékeket árusítanak.? Ha a MIÉP tanácskozik, a színhelyet körül kell állni a tüntetőknek, tábláikon a fölirattal: ?Itt azok gyűléseznek, akiket megtévesztett a csaló fasiszta propaganda.?. Publikálni kell a szélsőjobb szponzorainak feketelistáját..." "Még az is előfordulhat, hogy egy kis polgári engedetlenség keretében fölborogatjuk azokat a standokat, ahol a rasszista trágya bűzlik." /Tamás Gáspár Miklós: Gyakorlati republikanizmus /Magyar Narancs, ápr. 18./ Tamás Gáspár Miklós Antidemokratának nevezte a Demokrata hetilapot. A Demokrata főszerkesztője, Bencsik András visszautasította a vádakat: "Tamás Gáspár Miklós a Kis János-i logikai sor végén fizikailag fenyegeti meg a teljes nemzeti, ellenzéki sajtót, becsmérli minősíthetetlen szavakkal a politikai ellenzéket, fejt ki olyan kristálytiszta náci propagandát, amilyenre Szálasi óta Magyarországon nem volt példa." /Bencsik András: Gyakorlati nácizmus. = Új Magyarország, ápr. 23./1996. augusztus 21.Borbély Zsolt Attila 1995 novemberében az Erdélyi Napló hasábjain taglalta az SZDSZ-nek a nemzeti problematikával szembeni viszonyrendszerét Az SZDSZ átlépte a Rubicont címmel, erre vehemens válasz jelent meg Révész Sándor tollából /Rágalomlánc/. Borbély Zsolt Attila akkor nem közölte válaszát, azonban az azóta bekövetkezett események, "az SZDSZ által birtokolt kultusztárca tevékenysége, a kormány külpolitikai csődje, az érték-konzervatív gondolkodás száműzése a médiából", a középosztály kialakulását gyengítő gazdaságpolitika felvetették benn a hallgatás revíziójának szükségességét. Különösen akkor, "amikor a közelmúltban a szólásszabadság liberális vívmányának programszerű megsemmisítését, a nemzeti sajtó teljes ellehetetlenítését fogalmazta meg az SZDSZ egyik oszlopos tagja. Tamás Gáspár Miklós ugyan látszólag a szélsőjobboldal visszaszorításának programját vázolta fel", a probléma csak az , hogy fenntartja magának a besorolás monopóliumát. Az SZDSZ-es média és maga Tamás Gáspár Miklós is összemossa a jobbközép politikai erőket a szélsőjobbal. "Ebben a politikai környezetben addig kell szólni a nemzet kulcsproblémáiról, míg cenzúrázatlanul tehetjük." - Az SZDSZ az egyetlen politikai erő a magyar palettán, melynek politikájában folyamatosan fellelhetők a közönségellenes mozzanatok. Az SZDSZ saját kezdeményezésére határozati javaslatot nyújtott be a Liberális Internacionálénak, amelyben a kollektív jogok és autonómia problematikájának tárgyalását az akadémiai viták szférájába kívánta áthelyezni, és az "aktuális, gyakorlati és jogos kisebbségi igényekre" való összpontosítást szorgalmazta. A Liberális Internacionálé /az SZDSZ javaslatával nem is foglalkozva/ elfogadott egy szöveget, amely kiáll a területi autonómia és a kollektív jogok mellett. Az SZDSZ ezen közös határozat mellett szavazott és igyekezett saját kezdeményezésének kisebbségellenes élét tagadni. Révész elismerte tervezetük tényét, Eörsi Mátyás ezzel szemben azt állította, hogy a tervezet nem is létezett, az ügyben felszólaló Németh Zsolt képviselő hazudik. - Borbély Zsolt Attila Tamás Gáspár Miklós írását nem pontosan idézte, csak emlékezetből. Most pontosan idéz: "Az új regionalizmus /értsd: csak kulturális közösségek vannak, politikai közösségek - nyugati értelemben vett nemzetek - nincsenek/, az egyetemes magyarság, Nagy-Szerbia, Nagy-Románia, Össz-Turkesztán, miegyéb, mint a modern nemzetek intézményesült 19. századi rendje, Kossuth, Eötvös, Apponyi, Tisza liberális rendje ellen irányul". "Föderalizmus, regionalizmus, autonomizmus: ez mind alkotmányos államaink felbontására irányul." Tamás Gáspár Miklós tehát szembeállítja a kulturális közösségeket a politikaiakkal. Nem ismerné Dél-Tirol és az Aland-szigetek példáját? Szükséges, hogy a Magyarországot ellenséges gyűrűbe fonó szomszédok által megszállottan ismételgető látszatérveket egy magyar politikus fölsorolja? "Ez nem nemzetellenesség?" - "Az SZDSZ továbbra is számít a nemzeti érdekek iránt valamilyen szinten elkötelezett választótömegek szavazataira, még nem tartja időszerűnek fellebbenteni a fátylat valódi törekvéseiről." Ezért folytatódik a lassan évtizedes nemzetpolitikai bújócska. Pokol Béla több átütő erejű tanulmányában hívja fel a figyelmet arra, hogy az SZDSZ körül csoportosuló gazdasági-pénzügyi, illetve médiaelit túlsúlya a politikai irányzatok esélyegyenlőségét kezdi ki. A Magyar Nemzet privatizációjával és az Új Magyarország küszöbön álló tönkretételével a mérsékelt jobboldal /néhány havilapot leszámítva/ teljesen fórum nélkül maradhat. /Borbély Zsolt Attila: Rágalomlánc?! = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 14., folyt.: aug. 21./ Előzmény: 1995. év, 2132. sz. jegyzet. /Borbély Zsolt Attila: Az SZDSZ átlépte a Rubicont. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 15./ Reagálás: 1996. év 7. sz. jegyzet /Révész Sándor: Rágalomlánc. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 3./ Tamás Gáspár Miklós jelzett írásában kifejtette, hogy az SZDSZ "középponti szerepet játszik a magyar politikában, és ez már hét esztendeje így van. S minden jel arra utal: így is fog maradni." "Be kel fejezni a szélsőjobboldal bohócainak és botrányhőseinek frivol népszerűsítését. Haladéktalanul el kell bocsátani az államapparátusból a totalitárius mozgalmak szimpatizánsait. Az állam tisztviselőinek szüntelenül és fáradhatatlanul ki kell jelenteniük, hogy szolidárisak a neonáci, neonyilas, neoimrédista, neohorthysta hangoskodások és erőszakcselekmények sértettjeivel." "Matricát kell ragasztani azokra az újságosbódékra, melyek a Magyar Fórumot, az Antidemokratát, a Hunniát, a Pannon Frontot és a többi mocsadékot árulják: ?Itt fasiszta, fajüldöző, hazafiatlan sajtótermékeket árusítanak.? Ha a MIÉP tanácskozik, a színhelyet körül kell állni a tüntetőknek, tábláikon a fölirattal: ?Itt azok gyűléseznek, akiket megtévesztett a csaló fasiszta propaganda.?. Publikálni kell a szélsőjobb szponzorainak feketelistáját..." "Még az is előfordulhat, hogy egy kis polgári engedetlenség keretében fölborogatjuk azokat a standokat, ahol a rasszista trágya bűzlik." /Tamás Gáspár Miklós: Gyakorlati republikanizmus /Magyar Narancs, ápr. 18./ Tamás Gáspár Miklós Antidemokratának nevezte a Demokrata hetilapot. A Demokrata főszerkesztője, Bencsik András visszautasította a vádakat: "Tamás Gáspár Miklós a Kis János-i logikai sor végén fizikailag fenyegeti meg a teljes nemzeti, ellenzéki sajtót, becsmérli minősíthetetlen szavakkal a politikai ellenzéket, fejt ki olyan kristálytiszta náci propagandát, amilyenre Szálasi óta Magyarországon nem volt példa." /Bencsik András: Gyakorlati nácizmus. = Új Magyarország, ápr. 23./1997. október 30.A Magyarok Világszövetsége Nemzeti Együttműködési Bizottsága azt kérte a civil szervezeteket, hogy vitassák meg, majd állítsák össze azok névsorát, akik bizalmat szereztek a magyar társadalom előtt és magatartásukkal megőrizték erkölcsi tisztaságukat. Mintegy 120 szervezet 2500 személyt jelölt. A bizottság közülük választotta ki azt a száz főt, akiknek a neve az egymástól független jelölésekben a legjobban összecsengett. A pártok vezetői, funkcionáriusai nem szerepelhettek a listán. Az Új Magyarország hozta névsorukat. Köztük van Albert Gábor, dr. Andrásfalvy Bertalan, Balczó András, Bíró Zoltán, dr. Bolberitz Pál, Csete György, Csoóri Sándor, Czakó Gábor, Czine Mihály, Dénes János, Fekete Gyula, dr. Fekete Gyula, dr. Gidai Erzsébet, Görömbei András, dr. Gyulay Endre püspök, Halász Péter, dr. Hegedűs Lóránt püspök, Jankovich Marcell, dr. Jobbágyi Gábor, Kádár Béla, Kiss Dénes, Kocsis István, Kósa Ferenc, Kozma Imre, Kunszabó Ferenc, László Gyula, Lovas István, Macskássy Izolda, Makovecz Imre, Medvigy Endre, Nagy Gáspár, Nemeskürthy István, dr. Papp Lajos,. Pokol Béla, Pongrácz Gergely, Pozsgay Imre, dr. Pungor Ernő, Püski Sándor, Rácz Sándor, dr. Raffay Ernő, Sánta Ferenc, Sára Sándor, Sinkovits Imre, Somogyi Győző, Szentmihályi Szabó Péter, Szervátiusz Tibor, Szokolay Sándor, Szörényi Levente, Tőkéczki László, Varga Domokos, Zacsek Gyula, dr. Zétényi Zsolt. /Új Magyarország, okt. 31./ Ez a száz ember először okt. 30-án ült össze. Elhatározták, hogy a jövőben Százak Tanácsaként működnek és teszik meg észrevételeiket az ország jövője szempontjából legfontosabb kérdésekben. Dr. Csáth Magdolna, a "százak" egyike a tömegtájékoztatás antidemokratikus voltát elemezte, mondván, az írott és elektronikus sajtó - kevés kivételtől eltekintve - nem a valós helyzetet fogalmazta meg. /Új Magyarország, nov. 1./2012. november 8.Szavazatrablás és magyarellenes pokolAz érvelés soha nem volt az RMDSZ-fősodor erőssége. Az egykoron egységes és sokszínű RMDSZ-ben a Markó-éra alatt – főleg Frunda György SZKT elnökségének idején – gyakran megtörtént, hogy a megtámadottnak nem adtak lehetőséget a válaszra. Markó Béla rendszeresen elbeszélt az őt bírálók feje fölött. Sok esetben kikerülték a nyílt vitát, akárcsak a minap, amikor Kovács Péter RMDSZ-főtitkár nem vállalta, hogy Szilágyi Zsolttal, az EMNP alelnökével nyilvánosan ütköztessék az erdélyi magyarság jövőjével kapcsolatos meglátásaikat. A vita elkerülésének van egy másik módszere is, amelyet a jeles szociológus, Pokol Béla „nyelvpolitikaként” határoz meg. Bő másfél évtizede megfogalmazott Ideológia és nyelvpolitika című írásában a következőképpen körvonalazta a nyelvpolitika mibenlétét: „E küzdelem lényege, hogy ellentétes politikai erő törekvése ellen nem érveléssel lépnek fel, nem céljainak káros jellegét, esetleg hibás elvi megalapozását mutatják be történelemből vett példákkal illusztrálva. A törekvésre olyan kifejezést ragasztanak, amely ellenszenves (nevetséges, amorális stb.) a tömegek számára, és ezt terjesztik el a közvéleményben.” Pokol Béla írásaiból egyértelműen kiderül az is, hogy a tudatalatti manipulálására építő kommunikációs eljárások betörése a politikai szférába nem magyar sajátosság, hanem 20. századi jelenség: „Igazán jelentős áttörés a politikai harcokban akkor mehet végbe, ha a mélyebb nyelvi rétegekben húzzák ki a politikai ellenerők kulcsszavai, distinkciói alól a talajt, és új kifejezéseket, új distinkciókat tudnak elterjeszteni helyettük. A konkrét választási küzdelmek ekkor már csak a részleteken változtathatnak. A nyelvpolitikában sikertelen pártot megverik, mielőtt a pástra léphetne.” A nyelvpolitika különösen akkor igen erős fegyver egy párt kezében, ha az teljes vagy közel teljes médiakontrollal rendelkezik, ha ellenőrzi az elektronikus médiát és a sajtó nagy részét. Magyarországon hosszú ideig erre csak a balliberális oldal volt képes, élt is a lehetőséggel. A nemzeti gondolkodásmódot összemosta a sovinizmussal, rasszizmussal, etnicizmussal, szélsőségességgel, antiszemitizmussal, nácizmussal, fasizmussal. Számtalan példát idézhetnénk, ám a legszemléletesebb Tamás Gáspár Miklós publicisztikája, aki lényegében képtelen volt a nemzetben gondolkodókról akár egy sort is úgy leírni, hogy az előbbi jelzők közül kettőt-hármat – minden alap nélkül – rájuk ne ragasszon. De számos olyan eljárás említhető meg, amikor a vitázó felek nem érvekre támaszkodnak, hanem asszociációkra építve neveznek meg jelenségeket, bélyegeznek meg politikusokat. Erdélyben sem ismeretlenek ezek a kommunikációs eljárások. Kelemen Hunorék nemrég „szavazatrablással” vádolták meg az EMNP-t. Nyílt színen, érvütköztetés mellett egy ilyen kifejezés használata közröhejbe fulladhatna. Mit ért a demokráciából, a plurális politikai versenyből az, aki a másik pártot „szavazatrablással” vádolja? A szavazat netán nem a szavazóé? El lehet azt egyáltalán rabolni? Hasonlóan vitaképtelen, abszurd szöveg az is, amikor egy magát érdek-képviseleti szövetségnek valló, ám pártként viselkedő szervezet önmagát a képviselt közösséggel azonosítja. Az RMDSZ vezetői mindig is hajlamosak voltak erre, legdurvább megnyilvánulásuk az volt, amikor Frunda György 2007-ben azzal vádolta Tőkés Lászlót, hogy a magyarság ellen indul választási harcba. Apropó Frunda György: a sztárszenátor legutóbb azzal a sajátos jogértelmezéssel állt a választók elé, hogy a 6 : 3-as küszöb a kisebbségek esetén csak egy pártra vonatkozhat. Talány, hogy miként akarta eladni a választóknak ezt a jogi abszurdumot. Miközben a törvény szabatosan megfogalmazza: az alternatív küszöb valamennyi választáson induló szervezetre vonatkozik. Fontosabb lett a megtévesztés, mint a saját szakmai presztízs? Attól, hogy a jogi szövegek megfogalmazása több esetben eltérő értelmezésekre ad alkalmat, elhitethető az emberekkel egy egyértelmű törvény nem létező homályossága? De a jobbak között is akad, aki alaptalan állításokra ragadtatja magát. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere azt állítja, hogy aki városában az EMNP-re szavaz, román jelöltre adja a voksát. Olcsó dolog lenne visszalőni azzal, hogy ennek a fordítottja épp ennyire igaz. Maradjunk annyiban, hogy önmagát komolyan vevő politikus ilyen abszurdumot nem jelenthet ki. Mint ahogy Antal Árpádnak az a kijelentése sem állja meg a helyét, hogy „elszabadul a magyarellenes pokol, ha december 9-e után nem vagyunk erősek”. Efféle riogatást Domokos Gézától, Nagy Benedektől, Tokay Györgytől hallottunk, később mások is üzérkedtek vele, sosem hittem volna, hogy a közéleti kérdésekben alapvetően tisztán látó Antal Árpád is hasonlókhoz folyamodik. Ő ne vette volna észre, hogy a magyarellenesség nem függ a magyar képviselet erősségétől? Ő ne tudná, hogy 1990-ben, amikor a legerősebb képviseletünk volt minden szempontból, akkor dúlt a legnagyobb magyarellenesség az országban? Soha annyi szavazatot nem kapott az RMDSZ, mint abban az évben, egységes volt a magyarság, a szövetséget támogatták az egyházak, a civil társadalom és a sajtó, mégis akkoriban bujtogatták fel leginkább ellenünk a románságot. A magyarellenesség intenzitását a román politikum boszorkánykonyháján határozzák meg. Ha a háttérben tevékenykedő döntéshozók szükségét érzik, előrántják a magyarellenesség kártyáját. Ha pedig attól remélnek stratégiai sikert, hogy engedékenynek mutatkoznak, akkor nem. Visszatérve a nyelvpolitikára: a kampány még meg sem kezdődött, de már lőnek a szövetség kommunikációs ágyúi, ahogy a csövön kifér. Nagy kérdés, hogy mindez miként csapódik majd le a választók körében. Egy hónap múlva megtudjuk. Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2013. június 28.Jön a „magyar tavasz”?A kilencvenes évek derekán a Magyarok Világszövetsége és más civil szerezetek közreműködésével rendezték azt a nemzetstratégiai konferenciasorozatot, amelynek keretében egy sor ma is aktív politikus és gondolkodó fejtette ki meglátásait a magyar jövő kívánatos alakítási módozataival kapcsolatban. Jelen volt Tőkés László, Markó Béla, Németh Zsolt, Szőcs Géza, Gál Kinga, Pokol Béla, Lovas István és Tőkéczki László is, hogy csak néhányukat említsem. A talán legsikeresebb, legszervezettebb – sorrendben a második – konferenciának Székesfehérvár adott otthont 1995-ben, amelyen Sebestyén István, Svájcban élő gondolkodó az euroszkepticizmusról beszélt. Ekkortájt nemhogy az euroszkepticizmus, de még a globalizmus problematikája is csak elvétve foglalkoztatta a nemzetstratégia iránt érzékeny közönséget, így a legtöbben értetlenül hallgatták a látnoki előadót. Mire az európai uniós csatlakozás elérhető közelségbe került, már más volt a helyzet. Ha kizárólag azt a tényt említjük, hogy a magyar gazdák uniós támogatásként az osztrák gazdák támogatásának negyedére számíthatnak, s ennek saját forrásból való kiegészítését megtiltották a magyar kormánynak, már evidens, hogy mi is volt itt a cél: nem a felzárkóztatás, hanem a különbségek megőrzése, távlatilag pedig a magyar termőföld felvásárlása minél alacsonyabb áron. Veszélyes kritikák Gyarmatnak kellettünk, nem partnernek. A gyarmattartók pedig évszázados szokás szerint ezúttal is megtalálták a maguk helytartó elitjét a „bennszülöttek” között. A magát baloldalnak nevező politikai-hatalmi bűnszövetség ugyanolyan engedelmesen és készségesen hajbókolt új urai előtt, mint tette azt nem sokkal korábban a szovjetek felé. A nemzeti érdekérvényesítés magatartásirányító politikai kategóriaként, motivációs értékbázisként éppúgy nem volt jelen sem a nyilatkozataikban, sem a politikájukban, mint ahogy korábban sem. Sőt, hatalmas médiaerejükkel sikerült olyan közhangulatot kialakítaniuk, hogy aki az uniós csatlakozás valódi arcáról mert beszélni, szakmai érvei dacára könnyen a politikai szalonokon kívül, az állítólagos szélsőségesek között találhatta magát. Orbán Viktort is kitámadták akkor, aki annyit mert leszögezni, hogy a hátrányok és az előnyök között az előnyök nyomnak szerinte többet a latban. A hátrányok puszta említése is csípte a hangadók szemét. A Panasz című kötetben szereplő Vádlók és vádlottak című írásában Szabó Dezső által oly érzékletesen bírált kötelező optimizmus – amely akkor is országvesztésbe torkollott – elevenedett meg a szemünk előtt. Nemcsak a ballib rétoroktól hallhattunk hamis hozsannázó szólamokat az unió nagyszerűségéről és a magyar történelmi célok beteljesüléséről, de ugyanazt a nótát fújta teli tüdőből az MDF-es Dávid Ibolya is. Rejtett kamerák Az unió valódi természetével a 2010-es választási győzelem után ismerkedhetett meg a magyarság. Az Európai Parlamentben valóságos gyűlöletszeánszokat rendeztek a magyar médiatörvény és a magyar alkotmány kapcsán, úgy, hogy a hozzászólók többsége a legalapvetőbb tényekkel sem volt tisztában. Most a Tavares-jelentéssel revolvereznek, a néppárti Viviane Reding pedig szinte napi rendszerességgel támadja Magyarországot, s attól sem riad vissza, hogy új, az uniós szerződés aláírásakor még értelemszerűen nem létező „közbülső” szankciók megalkotását, és Magyarországgal szembeni foganatosítását javasolja. Mi több, a Magyar Nemzet című napilap információi szerint ugyanez a személy a globalista világhatalom egyik félhivatalos, a nyilvánosság kizárásával működő fórumán, a Bilderberg-csoport legutóbbi ülésén arról beszélt, hogy mindent megtesz a jövő évi magyar választások legitimitásának gyengítése érdekében, arra hivatkozva, hogy a választók legutóbb a szavazófülkékben sem merték kifejezni akaratukat. A Magyar Nemzetből azt is megtudhattuk, hogy az Európai Bizottság egyik, névtelenséget kérő olasz tisztségviselője szerint Reding a konferencia résztvevőinek kifejtette: már folytatott tervéről előzetes megbeszéléseket olyan magyarországi, nem kormányzati szervezetek képviselőivel, amelyek anyagi támogatásuk legnagyobb részét az Egyesült Államokból kapják. ők biztosították a bizottsági alelnököt arról, hogy olyan jelentéseket fognak kiadni, amelyek szerint akadtak, akik láttak a szavazófülkék fölé helyezett rejtett kamerákat. Török forgatókönyv? Ennyit hát az Európai Unióról, amelyről sokan azt remélték, hogy a globalizmus elleni európai bástya lehet. Ehelyett az EU nem más, mint a globalista háttérhatalom által irányított népszínház. Ha valaki nem hajlandó a neki szánt szerepet eljátszani, azt első menetben körbeugatással, politikai nyomással, majd intézményesített szankciókkal próbálják megregulázni, utána meg jöhetnek a Reding által emlegetett, konkrétan még nem körvonalazott „közbülső eszközök”. Legvégső esetben pedig a kívülről irányított „magyar tavasz”, mert biztosan találnak majd a destabilizációra törekvő háttérerők valami tetszetős nevet a török forgatókönyv mentén zajló, kívülről szított belső lázadásra (lásd még a hasonló forgatókönyv alapján zajló „őszirózsás forradalmat”). Nemrégiben már Tamás Gáspár Miklós is arról nyilatkozott, hogy „békés forradalomra” van szükség, a magyar „demokrácia” már nem állítható vissza szavazati úton, Viviane Reding pedig már most azt tervezi, miként fogja hitelteleníteni a magyar választás eredményét. Természetesen a „demokrácia” nevében semmisítve meg a demokráciát. „Érted jöttünk, elvtárs, nem ellened” – nemdebár? Hogy Reding most tagad? Semmivel sem jelent többet, mint a napot az égről bármikor lehazudni kész leleplezett kommunista vezetők mosakodó nyilatkozatai. Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. augusztus 28.A kézdiszentléleki lincselésen innen és túlA klasszikus demokráciaelmélet szerint a társadalmi problémák megoldásának alapvető sémája, hogy ezek előbb közbeszéd tárgyává válnak, majd a politika közvetítő mechanizmusain keresztül becsatornázódnak – konkrétan a pártok, mozgalmak vagy civil egyesületek felkarolják őket –, majd politikai vitát követően kormányzati, netán parlamenti döntéshozás útján nyernek megoldást. Habár az elméletet részben már cáfolták (Pokol Béla például érdekes esszét írt A társadalmi problémák tündöklése és bukása címmel), egyes esetekben bizony elkerülhetetlen a társadalmi problémákról való nyílt beszéd ahhoz, hogy eljussunk a megoldáshoz. Ilyen a cigánykérdés, amelyet a politikai szereplők nem alaptalanul elaknásított területnek tekintenek, és ennek megfelelően ritkán mondják ki őszinte véleményüket. A jéghegy csúcsa A cigányokat a fősodratú európai médiában illik szegénysorba süllyedt rétegként, a többségi társadalom diszkriminációjának kitett közösségként, alapvetően áldozatszerepben feltüntetni. Annak megfelelően az olyan esetek, amikor a cigányokat bármiféle bántódás éri a többségi társadalom részéről, hatalmas médianyilvánosságot kap, míg ha a cigányok vernek meg, aláznak meg, kínoznak halálra vagy rabolnak ki nem cigány embereket, abból csak ritkán lesz hír. Ami a médiába eljut, az a jéghegy csúcsa: olyan esetek, amelyek valamilyen okból nem seperhetők szőnyeg alá. Ilyen volt az olaszliszkai lincselés, Marian Cozma meggyilkolása, a Hétesi-eset, amikor az ózdi negyed utolsó magyar lakóját, egy 92 éves nénit vertek halálra cigány suhancok, vagy Bándy Kata esete, akinek eltűnése a Facebooknak köszönhetően elhíresült, mielőtt még sorsáról bármit is tudni lehetett volna. Ha minden olyan esetet felsorolnánk, amely bármilyen kis visszhangot kapott a tömegtájékoztatásban, még mindig csak a töredéke lenne azon bűncselekményeknek, amelyeket cigányok követnek el nem cigányok sérelmére. A kézdiszentléleki lincselés – amely kísértetiesen hasonlít az olaszliszkai esetre – nem hagyhatta érintetlenül az erdélyi nyilvánosságot. A közösségi portálokra és a médiára a zsigeri megközelítés a jellemző, „elkövetőiket” azzal indoktrináltak, hogy a cigányok csak áldozatok lehetnek, ezúttal is a lincselőket kitermelő társadalmi közeget mentegetik, s úgy tesznek, mintha ez az eset nem fordulhatott volna elő száz másik település bármelyikén. Miközben a többség – nem meglepő módon – drasztikus intézkedéseket várna az ügyben, és a felett is szemet hunyna, ha eme intézkedések foganatosítása közben sérülne az ártatlanság vélelme a cigány közösség egyes tagjainak vonatkozásában. Eljátszott esélyek Hogy e kérdésben tényleges előrelépés történjen, sok mindenen változtatni kellene. A legfontosabb az lenne, hogy feloldjuk a kérdést a tabuk alól, és ha valaki nyíltan beszél erről az akkut problémáról, ne kelljen attól tartania, hogy holnaptól szélsőséges, rasszista, kirekesztő, s mint ilyen, a társadalom minden eszközzel üldözendő, egzisztenciálisan ellehetetlenítendő tagja. Ebben kétségkívül nagy akadály a cigányok mentegetésére beállt fősodratú európai média, segítségünkre lehet viszont maga a valóság, amiről nem tudomást venni csak ideig-óráig lehet. Másrészt pedig olyan cigány értelmiségiek, mint Forgács István cigány származású cigányügyi szakértő, aki köntörfalazás nélkül beszél a legkényelmetlenebb kérdésekről is. Rámutat például arra, kiknek „köszönhető” a kérdés tabusítása, hogy 100-150 véleményformáló értelmiségi hosszú időn át meghatározta a közbeszédet cigányügyben. Ők most kénytelenek észrevenni a társadalmi szemléletváltást, hogy az egyszerű emberek saját tapasztalatainak felgyűlésével szemben immár képtelenek eladni hamis sablonjaikat. Hadd idézzük szó szerint: „Valójában olyan ideológiai termékügynökökről van szó, akik soha nem vásárolnák meg a saját terméküket. Maguk sem hisznek abban, amit képviselnek. Nehéz elfogadniuk: amit kínálnak, nem eladható, nincs rá igény. A magyar társadalom előbbre jutását nem ezek a termékek szolgálják.” (Mandula Viktor interjúja a www.hir24.hu portálon, 2014. július 15.) Kizárólagos önvédelem Persze az sem mellékes, hogy ezek a termékek jól vagy rosszul csomagolt hazugságok. De nem feltétlenül ezért károsak. Bármily fájó, le kell szögeznünk: elképzelhető olyan helyzet, amikor a hivatalosságoknak a társadalom, a közösség érdekében vissza kell tartaniuk információkat. (Klasszikus eset a pánikhelyzet megelőzése.) Ez esetben azonban csak növelik a bajt a torz információk, a tények egyoldalú szelektálása, a bűnözők mentegetése. Jellemző eset, amikor egyik cigány fiatal megbökött egy másikat egy karddal a buszon, mellesleg önvédelmi helyzetben, s a sajtó rasszizmusról süvöltött, a balliberálisok tüntettek, beindult a szokásos hisztéria, amely csak akkor ült le, amikor kiderült, hogy a támadó és védekező egyaránt cigány. Mintha legalábbis az önvédelem joga csak egyes etnikumokat illetne meg. Forgács arra is rámutat, hogy nemcsak előítéletekről van szó, hanem utóítéletekről is, amelyek megváltozásához a cigányságnak is változnia kell. „Nem a média alakítja a cigányokról kialakult képet, hanem maguk a cigány emberek. A cigány embereknek kell változniuk ahhoz, hogy meg tudják változtatni maguk körül az elő- és utóítéletes társadalmat.” A szakember életközeli példával illusztrálja mondanivalóját: „Cigány és nem cigány gyerekek összezárva esélyt kapnak arra, hogy megismerjék egymást. De ha a cigány gyerek eljátssza azt az esélyt, hogy őt már iskoláskorban tisztességesnek tartsák, akkor a 12éves osztálytársa nem azért fogja utálni a cigányokat, mert az apjától azt hallja otthon, hanem mert egy héten kétszer veszik el aszendvicsét az iskolában. Ezek elképesztően valós dolgok, több száz településen történnek meg a hét bármelyik napján.” Antinormák spiráljában Köztudott, hogy létezik a cigányságnak egy olyan része, amelynek erkölcsi világrendje teljes más, mint a környezetéé, körükben a munka kigúnyolnivaló foglalatosság, míg az élősdiség életforma, a bűnözés virtus, a börtönviseltség presztízs, a nem cigányt meglopni teljesítmény, a kegyetlenségnek kultusza van, az igazságosság, méltányosság, emberiesség pedig ismeretlen fogalmak. Ők azok, akik puszta szórakozásból félig vagy teljesen agyonvernek idős, védekezésképtelen embereket, megerőszakolnak, esetleg meggyilkolnak fiatal nőket, bármilyen élethelyzetben gondolkodás nélkül erőszakhoz folyamodnak. A szociológusok dolga az lenne a cigányság mentegetése és a bűncselekményeiknek a mélyszegénységgel való hamis magyarázata helyett, hogy felmérjék: ez a mentalitás mennyire elterjedt, milyen mélységű. (Nem kétséges, hogy súlyos igazságtalanság lenne kiterjeszteni e súlyos kórképet az egész cigány etnikumra. Egyetlen életszagú példa ennek alátámasztására: gyöngyöspatai borász barátaim mesélik, hogy egyes cigány falustársaik tisztességesen dolgoznak, őket azonban a többi cigány kipellengérezi, gúnyolja és lenézi. Nos, az ő helyzetük kétségkívül a legrosszabb.) Ugyanakkor életképes javaslatokat kellene tenni a politikum felé arra, hogyan lehet megakadályozni ezen antinormák generációról generációra való átadását. A jogszabályokat pedig szigorítani kellene, s azokat az embereket, akikről lerí, hogy soha nem fognak beilleszkedni a társadalomba – származástól függetlenül – el kell különíteni, életüket úgy megszervezni, hogy hasznot termeljenek, ne élősködjenek tovább a börtönben, a dolgozó emberek nyakán. Mindezt természetesen normasértést követően és jogállami keretek között. Szakítani kell a bűnözőket védő jogalkotással és jogalkalmazással. Addig kell ezeket a reformokat végrehajtani, amíg egyáltalán van még működőképes állam, amely azokat keresztülviszi. Mert nem nehéz megjósolni, hogy ha minden a jelenlegi trend szerint folytatódik, annak totális anarchia lesz a vége. Mivel a cigányság szaporodási rátája sokkal nagyobb a nem cigány lakosságénál, miközben a foglalkoztatottság e népesség körében finoman szólva alacsony, adott ponton szükségképpen összeomlik a társadalom ellátó rendszere. Egyes vidékeken már most egyszerűen élhetetlen az élet, állandósult a nem cigány lakosság rettegése. „Magyarország a Titanic állapotában van, túl a jégheggyel való találkozáson. Az a kérdés, hogy a 3200 településből mennyi fog megmaradni, ők a hajó utasai. Szombat délután fél öt van, ebben a pillanatban Borsodban 300 cigány fiatal gondolkodik azon, kitől és milyen módon szerzi meg a drogra valót. Sokan biztosan lebeszélik majd magukat a bűncselekményről, de ha csak 3 bekerül másnap a rendőrségi hírekbe, az a teljes magyarországi cigányság megítélését visszaveti” – írja Forgács. A huszonnegyedik órában vagyunk, de talán még nem késő, hogy a tiszta beszéd és a célirányos, tudatos cselekvés élhető jövőt biztosítson a Kárpát-medencében magyarnak, románnak, cigánynak és minden más etnikai vagy nemzeti közösségnek. Borbély Zsolt Attila , Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2016. április 28.Évértékelő Borbély Zsolt Attila EMNT Arad megyei elnökkelMenni tovább a megkezdett úton Eltelt egy bő év a legutóbbi évértékelő beszélgetésünk óta Borbély Zsolt Attilával, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei elnökével, akivel számba vesszük az eltelt időszak eseményeit. – Történt-e az elmúlt évben bármi, ami alapvetően befolyásolta volna az erdélyi és azon belül a partiumi magyarság léthelyzetét? – Látszólag nem, valójában igen. Miközben a román hatalom újabb és újabb offenzívát indít közösségünk ellen, szembe kell néznünk egy rendkívül kedvezőtlen, több földrészt érintő globális jelenségkörrel is. Európa háttérből szervezett muszlim megszállásával egy olyan folyamat indult be, mely alapvetően átrajzolhatja az európai jövőt. Pokol Béla szociológus professzor „Európa végnapjai” című munkájában évekkel ezelőtt megírta, hogy azok a muszlimok, akik már letelepedtek az EU különböző országaiban, belátható időn belül többségbe fognak kerülni. Azt pedig, hogy kulturális-társadalmi integrálásuk sikertelen, még Merkel asszony is elismerte, mielőtt belefogott volna kontinensünk kultúráját végveszélybe sodró katasztrófapolitikájába. Ehhez képest milliószámra özönlenek be a küldetéstudattal bíró, az európai normákat, még a legalapvetőbbeket is elutasító, saját érték- és világnézetüket a befogadó országra erőltetni igyekvő megszállók. Itt lassan nem az erdélyi magyarság megmaradása lesz a tét, de még csak nem is a magyarságé, hanem a római jogon, görög filozófián és a keresztény erkölcsi parancsolatokon nyugvó igazság- és igazságosságközpontú Európáé. A legperverzebb az, hogy Európa sírásói azokat kiáltják ki európaiatlannak és Európa-elleneseknek, akik gátat akarnak szabni a beözönlésnek, akik védeni szeretnék az európai határokat, ahogy az Amerikai Egyesült Államok és Ausztrália is védi magát az illegális bevándorlástól. – Ez azt jelenti, hogy el is felejthetjük nemzeti törekvéseinket, közösségi céljainkat? – Szó se róla. Ezzel csak azt jeleztem, hogy autonómiaküzdelmünk fő támogatója, a magyar kormány prioritásrendszere megváltozott, most a fő törésvonal a muszlim inváziót megállítani kívánók, valamint a megszállókat arcpirító módon „menekülteknek” nevezők között van. Orbán Viktor az európai vezetők közül az az ember, aki a leghatározottabban áll ki a nemzeti szuverenitás, Európa és a kereszténység mellett s ebben a harcban szövetségesekre is szükség van. Attól még nekünk, erdélyi magyaroknak megvan a magunk felelőssége a saját sorsirányításunkban. Továbbra is nemzeti létparancs a három magyar politikai szervezet egységes, autonomista cselekvési programjának megteremtése, továbbra is aktuális lenne az erdélyi magyar autonómia pártok feletti csúcsszervének létrehozása, az erdélyi magyar közakaratot artikuláló kvázi-parlament életre hívása, akár önkormányzati elv mentén, a Székely Önkormányzati Nagygyűlés mintájára, de akár belső választással is, amit 1993-ban határozott el, akkor még egységes érdekképviseletként az RMDSZ Brassóban – két éves határidő mellett. Továbbra is aktuális az 1996-ban ad acta tett nemzeti kataszter összeállítása, hiszen jól tudjuk, minden népszámlálás manipulált, az lehet csak hiteles, ha mi számláljuk meg önmagunkat. – Az EMNT-t és testvérszervezetét, a Néppártot gyakran éri az a vád, hogy megosztja a magyarságot. Mi erről a véleménye? – Mondhatnám, hogy minden pártnak az a feladata, nevéből (pars – rész) és funkciójából adódóan, hogy megosszon, hogy a közösség egy részének értékrendjét képviselje. De elismerem azok álláspontjának jogosságát, akik úgy vélik, hogy az erdélyi magyarság jobb, ha kifelé, az elnyomó többségi hatalom irányában egységet mutat fel. Erre volt is egy kísérlet az RMDSZ-en belül, mely azonban kereken húsz esztendeje elbukott az országos vezetők szűklátókörűségén és a kormányzati hatalom iránti vágyán. A törés később vált intézményessé. Tömbmagyar vidékeken természetes, hogy minden politikai erő megméretkezzen, szórványban más a helyzet, itt közösségi felelősség őrizni a megszerzett pozíciókat. – Milyen évet zárt az EMNT Aradon? – Folytattuk közösségépítő programjainkat, irodánkon keresztül segítettük és ezután is segíteni fogjuk a magyar kormány reintegrációs, Kárpát- medencei politikáját. Olyan jeles, felkészült és tájainkon még előadást nem tartott személyiségeket sikerült meghívnunk Aradra, mint Babucs Zoltán hadtörténész, aki az 1848-as honvédseregről mesélt eddig ismeretlen részleteket vagy Varga B. Tamás dalnok, aki a kereskedelmi médiában eltöltött tizenkét év után megundorodva annak képmutatásától, anyagiasságától, hamis értékszemléletétől, visszavonult a családi birtokra gazdálkodni és tartalmas, a nemzet kultúrájával, múltjával és jövőjével kapcsolatos dalokat írni. Folytattuk könyvbemutató sorozatunkat, ebből Toót-Holló Tamás népmeséket, mondákat, mítoszokat és mai szövegeket ötvöző Kő trilógiájának a bemutatását emelném ki. Testvérszervezetünk, az Erdélyi Magyar Néppárt is aktivizálódott a mozgalmi munkában, kirándulásokat szerveztek Szegedtől Budapesten át Bihardiószegig, továbbá néptánc-oktatást és családi napokat is. – Milyen terveik vannak a jövőre nézve? – Megyünk tovább a megkezdett úton. A cél az aradi magyarság szellemi és lelki állóképességének erősítése, a „magyarnak lenni jó” életérzés népszerűsítése. Magyarnak születni sorsfeladat, felelősség, de szervesen belenőni a leggazdagabb kultúrák egyikébe, nem mindennapi lehetőség is. Az hatalmas, isteni kegy. – Köszönöm a beszélgetést! – Én köszönöm a lehetőséget! Balta János Nyugati Jelen (Arad) 2017. november 16.Veszélyben az erdélyiek szavazati joga?Mára a fősodorhoz tartozó közéleti szereplők is eljutottak oda, hogy belássák, a felszíni politikai pártcsatározások mögött van egy mélyebben húzódó törésvonal, amely gyakran pártokat is keresztbe metsz: a globális háttérhatalomhoz való viszony. Amikor e kérdést olyan lényeglátó politikai elemzők tematizálták a kilencvenes évek közepén, mint Csurka István, Bogár László, Tellér Gyula, Pokol Béla vagy Borbély Imre, és figyelmeztettek a globalizmus veszélyeire, a politikai színpad szereplői még az EU-csatlakozás vágyának lázában égtek. Vélhetően akadt közöttük olyan, aki naivan úgy vélte: az unió megvédhet bennünket a globalista tendenciákkal szemben és az európai értékrend bástyájává válhat a globalizmus fellegvárával, az Egyesült Államokkal szemben. Arra is sokan felhívták már akkor a figyelmet, hogy a kommunista utódpárt, az MSZP a globalista erők szekértolója koalíciós társával, az SZDSZ-szel együtt. Orbán Viktor is már a kilencvenes évek második felében figyelmeztetett: a globalisták számára Magyarország csak telephely, míg a nemzeti pártok számára haza. Azt is ki merte mondani, hogy ezen erők zászlóshajója, az SZDSZ tudatosan törekszik a magyarság szellemi és lelki erejének gyengítésére. Az MSZP-n belül még volt egyfajta gyenge ellenállás az idegen beavatkozással szemben, de a párton belüli SZDSZ-esek többnyire erősebbnek bizonyultak. Álvita a státustörvényről Miután az SZDSZ elfoglalta méltó helyét a történelem szemétdombján, első számú szellemi örököse a Gyurcsány Ferenc által megalakított Demokratikus Koalíció lett. Emlékezzünk, ez volt az egyetlen párt, amely még a státustörvényt sem szavazta meg. De nem elégedett meg parlamenti elutasításával: értelmiségi holdudvarát felhasználva megpróbálta a jogszabályt minden tekintetben ízekre szedni. Lásd az Élet és Irodalom hasábjain lezajlott álvitát, amelyben a párt erdélyi támogatója, a Kolozsvári Nyilatkozat és a Bolyai Egyetem ellen támadó Magyari Nándor László is tévedésekkel, tendenciózus beállításokkal és rágalmakkal tarkított szöveget közölt. Az sem véletlen, hogy egyik fő ideológusuk, Bauer Tamás – aki fontosnak látja, hogy időről időre kifejtse, miszerint Trianon igazságos volt – idén márciusban büszkén kérkedett azzal, hogy a 2004-es népszavazáson nemmel szavazott, és Gyurcsány mellett talált új politikai otthonra. Markó Béla nem okoz meglepetést Gyurcsány Ferenc nemcsak az ország mesterséges eladósítására és a maradék szuverenitás felmorzsolására törekedett, hanem arra vetemedett, hogy a határon kívül élő magyarok ellen uszítson. Ő maga dicsekedett el monográfusának, Debreczeni Józsefnek azzal, hogy Kovács László emlékezetes 23 millió román munkavállaló beözönlésével riogató kampányának ötlete bizony tőle származik. 2004-es népszavazási kampánybeli dicstelen szereplését mindannyian ismerjük, most pedig aláírásokat gyűjt azért, hogy vonják meg a határon túli magyarok szavazati jogát. Megvan annak a pikantériája, hogy mindeközben ő és pártja két erdélyi politikusra hivatkozik más-más értelemben és céllal: két olyan politikusra, akik legalábbis nyílt színen soha nem kerültek egymással szembe. Egyikük Markó Béla, aki tavaly ősszel az eszmeileg hozzá igencsak közel eső Népszavának adott interjúban minden alap nélkül „felelőtlen gyűlöletkeltéssel” vádolta a kormányt migránsügyben, helytelenítette a különutas orbáni politikát. Szerinte ugyanis „nem helyes olyasmiről szavazni, aminek nem érzi a következményeit a saját bőrén valaki”. A másikuk Tamás Sándor Kovászna megyei RMDSZ-es tanácselnök, akit elrettentő példaként idéznek Gyurcsányék, s aki Markóval szembe menve nyíltan állt ki az Orbán-kormány mellett. Állásfoglalásával Markó Béla nem okozott meglepetést, hiszen épp ő volt Kárpát-medencei szinten az egyetlen politikai vezető Gyurcsány mellett, aki a Székelyek Nagy Menetelése ellen emelte fel a szavát, s a nagy port kavart figyelemfelkeltő autonomista akció kapcsán az ötvenes évek felvonulásait emlegette. Ugyancsak Markó volt az, aki paradigmatikus és jövőbe mutató elvi állásfoglalásai kapcsán ismételten támadta Orbán Viktort a nemzetellenes sajtó egyik legfontosabb műhelyének, az Élet és Irodalomnak a hasábjain – lásd a magyar nemzetállam, az illiberális demokrácia elleni megszólalásait. Markó még a kerítést is kifogásolta figyelmen kívül hagyva azt, hogy a muszlim invázió elleni hatékony védekezés nélkül egész Európa elvész. Erdélyi magyar egyetértés Markónak a szavazati joggal kapcsolatos álláspontjával mindössze két komoly probléma van. Az egyik, az erdélyi magyar igenis érzi, hogy ki van kormányon Budapesten, másrészt, ez az érvelésmód szembe megy az egységes magyar nemzet, a határon átívelő magyar nemzetegyesítés gondolatkörével. Tamás Sándornak Gyurcsányék által idézett állásfoglalásáról pedig csak annyit mondhatunk: örömteli, hogy vannak kérdések, amiben az erdélyi magyar pártok egyetértenek. Az egyik az, hogy az erdélyi magyarság érdeke, ha Orbán Viktor jövőre újabb mandátumot kap a választóktól. Ebből a szempontból még az is szerencsés, hogy nem az SZDSZ-hez húzó, ideologikus Markó irányítja ma az RMDSZ-t, hanem a pragmatikus, érdekvezérelt Kelemen Hunor. Gyurcsány egyedül maradt Gyurcsány egyedül maradt a politikai arénában a maga akciójával. A határon kívül élő magyarok ügyét az utóbbi időben lényesen kevesebbet emlegető és egyik túlzottan szabad szájú politikusa révén a hírekbe került Jobbik sem követi. A MÁÉRT minap lezárult ülése után Vona Gábor leszögezte, pártja nem kívánja megvonni a határon kívül élő magyarok szavazati jogát. (Az utóbbi napokban attól volt hangos a sajtó, hogy a Jobbik portálján a hozzászólók moslékozzák, patkányozzák, románozzák azokat, akik szerint helyénvaló, hogy minden magyar állampolgár szavazhasson akkor is, ha történetesen Csíkszeredában vagy Szabadkán él. Nyilvánvaló, hogy egyetlen párt sem felelős a portálján közzétett írások hangneméért. Azért viszont igen, ha ezek a minősíthetetlen mocskolódások napokig ott díszelegnek az oldalon, és megfogalmazójukat nem tiltják le. Ezt megelőzően a párt szolnoki elnöke azzal örvendeztette meg rajongótáborát, hogy az erdélyi magyarokat „elhülyülésre fokozottan hajlamos társadalmi masszának” nevezte.) Behegedt sebeket téphet fel, de változást nem hozhat Gyurcsány Ferencet aligha zavarja, hogy egyedül maradt, sőt, az aláírásgyűjtés felvezető szövegében ki is emeli: pártja az egyetlen politikai erő, amely szeretné megvonni a szavazati jogot a határon kívül élőktől. A szándék világos: minél nagyobb népszerűségre szert tenni, bármi áron, s ha ennek érdekében ismét magyart a magyar ellen kell uszítani, akkor az sem gond. Gyurcsány a maga szempontjából jó lóra tett, az aláírásgyűjtés jól halad, mivel e kérdés eldöntése mögött tulajdonképpen egy értékrendi választás áll. Mi a fontosabb: az életforma-sovinizmus, a kádári féltékenység, a kormány elleni irracionális gyűlölet vagy a nemzeti egység szimbolikus megjelenítése a választásokon. A fogyasztói társadalom viszonyulási mintái, a globalista médiadömping, a pusztító világerő propagandája mind az előbbi oldalon áll. Feltehetjük a kérdést: veszélyben van a határon kívüli magyarok szavazati joga? A válasz nemleges. Akkor is nemleges, ha a jogdogmatika hatalma véges, és a politikai elit, ha egységes, akkor átgyalogolhat a saját maga által megfogalmazott alkotmányos elveken. Viszont az anyaországi politikai elit ebben a kérdésben éppenséggel nem Gyurcsány oldalán mutat egységet. Így bármennyi aláírást gyűjt össze Gyurcsány Ferenc, abból nem lesz törvénymódosítás. Az akció arra jó, hogy hangulatot keltsen elsősorban az erdélyiek ellen, hisz a legtöbb szavazat 2014-ben is innen érkezett. Arra, hogy sokak magyarságképe csorbuljon, hogy feltépjen behegedt sebeket, de arra nem, hogy változást hozzon a közjogi rendszerben. Legfőképpen persze arra jó, hogy egy nemzeti szempontból totálisan gátlástalan kalandor politikus bevigye pártját a törvényhozásba. Borbély Zsolt Attila / Erdélyi Napló (Kolozsvár) lapozás: 1-12
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
